Cseh államfő a szlovák miniszterelnök moszkvai útja után: Európának egységesen kell fellépnie Oroszországgal szemben

2024. december 24. 10:39

Petr Pavel szerint Rober Fico megbontja az európai egységet, azzal hogy találkozott Vlagyimir Putyinnal.

2024. december 24. 10:39
null

Európának egységesen kell fellépnie Oroszországgal szemben, bármelyik európai politikus, ha különutas politikát folytat Vlagyimir Putyinnal szemben, akkor megbontja ezt az egységet – véli Petr Pavel cseh államfő, aki hétfőn a közszolgálati televízióban nyilatkozott Robert Fico szlovák kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök moszkvai találkozójával kapcsolatban.

Amennyiben bármelyik európai politikus saját utat nyit Oroszország irányába, azzal megsérti az egységes (európai) hozzáállást, ami nekünk (Európának) mint egységes egésznek, határozottan nem kedvez” – jelentette ki Petr Pavel. 

Ha egységesek leszünk, akkor sikeresek lehetünk az Oroszországgal folytatott versengésben. Ha azonban Oroszország megoszt minket, akkor ellenkezőleg, Oroszországnak van nagy esélye a sikerre– tette hozzá a cseh elnök.

Ezt is ajánljuk a témában

A cseh külpolitika ellenkező irányba, és nem Oroszország felé irányul, ezért az utóbbi két évben egy sor intézkedést foganatosítottunk, hogy az energiaellátásban függetlenek legyünk, s a gázt megbízhatóbb partnerektől szerezzük be” – írta Petr Fiala kormányfő a CTK hírügynökségnek megküldött nyilatkozatában.

A kormány azért biztosította be az ország energetikai függetlenségét Oroszországgal szemben, „hogy ne kelljen megalázkodnunk egy tömeggyilkos előtt” – mondta Jan Lipavsky külügyminiszter. A cseh diplomácia irányítója szerint a kormány jól tette, hogy tavasszal az eltérő külpolitikai álláspontok miatt megszakította a közös tanácskozásokat a szlovák kormánnyal.

A szlovák kormány minden lépése azt mutatja, hogy előrelátó volt ez a döntés

– jelentette ki a miniszter.

Robert Fico lépése nem érdemel kommentárt” – jelentette ki Markéta Pekarová Adamová, a cseh Képviselőház és a TOP 09 kormánypárt elnöke.

Karel Havlícek, az ellenzéki Független Polgárok Akciója (ANO) mozgalom alelnöke azt mondta, hogy személyesen nem utazott volna Moszkvába. „Szlovákia szuverén állam, döntését ezért nem akarom minősíteni” – fogalmazott a politikus. Tomio Okamura, a szintén ellenzéki Szabadság és Független Demokrácia (SPD) mozgalom elnöke szerint „egy tárgyalás mindig jobb a bírálatoknál és a becsmérlésnél”.

(MTI)

Nyitókép:MTI/AP/Petr David Josek

 

Összesen 167 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kiss.istvan770
2024. december 27. 20:34
Ökör.
patriota-0
2024. december 27. 18:35
Ez olyan hülye, mintha ukrán lenne. Milyen egységről hadovál ez a barom? Ha Ficó mást akar, mint ő, meg a többi hazaáruló, akkor nincs egység. És ha nincs egység, hogy lehet megbontani? Ez a fasz se olvasta el az alapszerződést. Vagy nem értette meg.
balbako_
2024. december 27. 14:09
Ő már megkapta Ukrajnától az 500 millió Euró megvesztegetési pénzt, vagy ők olcsóbbak elég csak Petr Pavel-nek egy sokkal szerényebb összeget átutalni....
bszakonyi
2024. december 27. 13:00
A csehek nem tagadják meg a magukat.Mindig áruló nemzet volt Befelé mindig nyalt aztán gyorsan átállt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!